Anyaföldben – Anyaöltől a Kerekedő Világig

Az egymást követő hétköznapokban kevésszer gondolunk arra, hogy a Föld és az Ember működési módja mennyire és milyen módon kapcsolódhat egymáshoz.

Ahhoz, hogy a Föld termővé váljon, az embernek két keze munkájával meg kell először, művelnie, hogy a Mag gyökeret verhessen benne és termékennyé válva onthassa magából a zamatos gyümölcsöt. Ehhez hasonlóan viselkedik a női test is. Ahhoz, hogy megtalálja benne helyét a szeretett férfi magja, ahhoz, ahogyan a férfinak úgy a nőnek is meg kell művelnie testének-lelkének talaját. Az édes gyümölcs, a nőnek és férfinak megszentelt szerelmes táncából jön életre. Így aztán a férfi körül ölelő biztonsága alatt építheti fel a nő saját testéből gyermekének a testét, saját lelkéből gyermekének a lelkét.

Minden gyermek számára – az Apa körül ölelő biztonsága mellett-, az Anyaföld az a hely, ahol a Föld és az Ég egyszerre összeér, ahonnét a gyermek útnak indul, és ahová mindig visszatér.

Anyaföldben csapat

Az Anyaföld szemén keresztül egy egészen más, új nézőpontból tekinthetünk a Földi élet milliónyi építőkővére, benne önmagunkra, nem csak szülőként, gyermeket nevelőként, hanem emberként is. A minket körülölelő Természeti Világ az, ami végsősoron –mindig, tükröt tartva elénk emberré tesz.

Hitvallásunk, hogy igazán növekedni- a szülői szerepeinkben, a gyermeknevelésben, saját önmagamban, mindent összevetve a családban-, a Világmindenséggel együtt lehet.

Ha úgy érzed, hogy a Te utad és a Mi utunk találkozik egymással, akkor Várunk szeretettel!

Az egymásba karoló út során kísérőként, meghallgatóként és megtartóként veszünk részt a közös munkában.

Egy Édesanya s két leánya

Szolgáltatásaink