Kerttel és csodákkal együtt növekedni

A Természetben minden él, minden nő és minden egyedi. Minden és mindenki egyensúlyban van egymással, egészen addig, amíg az ember fel nem borítja azt.

De egy másik szempontból megközelítve, úgy is beléphetünk a Kertünk kapuján, mint aki azért érkezik, hogy megtanuljon valamit, amit csak a Kertünk tud, csak a benne élő Természet varázsa.

A felfedezés útján elindulhatunk úgy is, hogy előre megmondjuk a gyermekünknek, unokánknak, hogy mit kell felfedezni pontosan, de akkor nem csak ő, hanem én is elveszíthetem azt a felfedező és
alkotó örömet, amit a természet terében tapasztalhat meg egy emberi lény.

Kerttel és csodákkal együtt növekedni annyit jelent, mint belemerülni, belefelejtkezni a jelen világba.

Ehhez a csodálatos felfedezéshez tudok számodra iránytűt adni.

Király Mária

Dús lombú fák, a zöld szín minden árnyalatában, alatta kanyargó, titokzatos növényalagutak, megannyi pompás virág. Nagyszüleim kertje volt az a mágikus tér, amelyben gyermekként otthon éreztem magam. Gyermekkorom hétköznapjait mindig is át szőtte valamilyen titokzatos varázslat, amely a természet megfigyelését, a természettel való együttélést, hangsúlyozta. Nagyszüleim oltották belém a természet szeretetét. Ez az inspiráló hatás vezetett el engem ahhoz, hogy felnőtt koromra hivatásomként a kertész mesterséget válaszam. Legkedvesebb elfoglaltságaim egyike a kertben dolgozni, az anyaföldet a kezeim között érezni, a növények természetét jobban megismerni.

Király Mária vagyok, négy felnőtt lány édesanyja és hat unoka nagymamája.

Unokáim felcseperedését látva, és tudásszomjukat megtapasztalva, az őket körülölelő természet után- határoztam el, hogy felkerekedek a kertemmel és növényeimmel együtt, hogy feltárjam azt a sok csodát, amit egy ”megszokott” kert magában elrejthet.

Munkám során egy olyan utazásra hívlak, amelyben szülőként, nagyszülőként, nem csak te magad, hanem általad a gyermeked/unokád is közelebb kerülhet ahhoz a mágikus térhez, amit kertnek hívnak. Legyen még különlegesebb az együtt eltöltött idő!

Lásd meg te is, amiként Kerttel és Csodákkal nő együtt a Gyermek!

Szolgáltatásaim

Kedves Olvasó!

Szolgáltatásaim előreláthatólag a 2023-as évtől lesznek el érhetőek.

Tavaly még magban voltak, mára már gyökeret vertek, 2023-tól pedig már virágjaikat fogják bontogatni.

Addig is, megtalálsz engem az Anyaföld műhelyein, és írásaimat a honlapon lévő blogon.