A szülés-születés mindannyiunk életének szerves része, identitásunk fontos eleme. Ezért nem mindegy, hogy egy várandósság, egy szülés, és az azt követő időszak milyen minőségben, milyen körülmények között zajlik.

Bőséges információ áll rendelkezésre a tájékozódáshoz annak, aki szeretné bővíteni tudását, ismereteit. Merünk-e a szabad választás lehetőségeivel élni? Mindenki szabadon eldöntheti, akar-e változtatni nézetein, mintáin, a gondolkodásán. A felvetett témákat gondolatébresztőnek szánom. Célom, hogy elmélkedésre, újragondolásra inspiráljam az olvasót. Szívből remélem, hogy mindannyiunk szemlélete a témával kapcsolatban új szempontokkal gazdagodik majd. Képzeljük el, milyen érzés, amikor egy folyón evezünk és még hátszelünk is van! Javaslatom kedves olvasó, hogy írásaim mondanivalóját ereszd át a saját szűrődön, és döntsd el, mennyire mélyen engeded be ezt a tudást az életedbe.

A többgenerációs, nagycsaládos együttélési forma felbomlásával megszűnt az a fajta generációs tudás – átadás, ami korábban meghatározója volt az emberi létnek. Régebbi időkben a generációk egyes tagjai a családban zajló eseményeket- a születések és halálok történéseit testközelből élhették meg. Megélésük másfajta minőségű lehetett, mint ami a ma emberére többnyire jellemző. A fiatalabb generációk női tagjai bepillantást nyerhettek a szülés, születés folyamatában, így a saját szülésük történései nem volt tőlük idegen, hisz minden tudást megkaptak hozzá addigi életük során. E korábbi életforma szétbomlásával, a fiatalok önállósodásával, szülőktől, nagyszülőktől való távolabbra költözéssel, és gyakran külföldi létforma kialakításával a korábbi struktúra megváltozott. Az újonnan alapított kis családok sok esetben magukra maradtak. A családtagok közötti szoros kapcsolódás lehetősége nehezebbé vagy lehetetlenné vált. Ez ma is jellemző korunk társadalmi berendezkedésére. E folyamat következtében az ősi női tudás átadása is csekély mértékben vagy éppen elérhetetlenné vált a fiatalabb generációk számára. Nap mint nap tapasztalhatjuk azt a jelenséget, hogy az új szülők az euforikus boldogság és a valódi örömök megélése mellett egyedül néznek szembe az olykor igen embert próbáló, számukra új, és gyakran meglehetősen ambivalens érzésekkel teli történésekkel, amit a gyermek születése utáni idők hozhatnak.

Jómagam nagycsaládban nőttem fel, ahol részese lehettem ennek a többgenerációs együttélési formának minden örömével és nehézségével együtt. Családunkban sorra születtek a gyermekek, így viszonylag mélyen beleláttam a tennivalók sokaságába, ami a gyermekek körül zajlott. Ezek a tapasztalatok sokszor megkönnyítették a saját gyermekeink születése utáni időszakokat. Ezek az új idők egyaránt hoztak számunkra mélységeket és magaslatokat.

Három fiúgyermeket hoztunk a világra. Lelkesedésünk azóta is töretlen a személyiségük valódi megismerésében, a velük való közös úton haladásban, és az életük kibontakozásában való támogatásban.

Saját életutam tapasztalatai, és hivatásom okán született meg bennem az elhatározás, hogy ezzel a már belsővé tett tudással, közvetítői szerepemmel segítsem az olvasót a gyermekvárás „belső” térképén való eligazodásban.

Szeretettel: Lívia

(Kép forrása: Magyar Néprajz VIII. (regi.tankonyvtar.hu))