„ A megtermékenyítés folyamatában az apa magot ad az édesanyának, akinek az a feladata, hogy ezt az életkezdeményt eljuttassa a kifejlettség állapotához. Az apa teremtő, az anya formáló ebben a folyamatban. Az apa által adott mag saját megélt életének kvintesszenciája, ami ebben a sejtben fejeződik ki s adódik tovább az utódnak.” (O. M. Aivanhov)

A gyermekre vágyó szülők többsége nem is gondolná, hogy képesek hatással lenni a gyermekre, aki készül leszületni a családba. Engedje meg a kedves olvasó, hogy egy idézetet szúrjak be, amit egy számomra hiteles tanítótól olvastam: „Ahogyan a földbe vetett mag magában hordozza a leendő fa vagy virág milyenségét, úgy az apa által az anyának adott parányi sejt is már magában hordozza azt a tervezetet, amivé a gyermek valaha válni fog, vagyis képességeit, adottságait vagy épp ellenkezőleg, hiányosságait és fogyatékosságait. Az édesanya adja a terv megvalósításához szükséges építőanyagokat a várandósság kilenc hónapja alatt. Ebben az időszakban az anya nem csak a gyermek testének fizikai félépítéséén dolgozik, hanem tudtán kívül a jellembeli megformálásán is, mégpedig azáltal, hogy megteremti a férfitől kapott magban található különböző jellemvonások kibontakozásához szükséges kedvező vagy kedvezőtlen feltételeket.” (O. M. Aivanhov, 2013)

Hogyan támogassuk meg magunkat ebben az érzékeny időszakban, mikor élni vágyunk termékenységünkkel, teremtő erőnkkel?

A fizikai, szellemi és érzelmi szinten történő felkészülés lehetőséget ad az ember számára, hogy tudatosan élje meg a gyermekáldás folyamatát.

Egy mély, bensőséges együttlét önmagunkkal segít tisztázni a bennünk felmerülő kérdéseket. Ha megfelelő önismerettel rendelkezünk, s szelíden bánunk önmagunkkal, akkor érezzük, tudjuk, mit kíván a testünk s lelkünk. Olyan ez az út, mint a népmesében a főszereplő saját, személyes története. Miközben járjuk az utunkat, segítőkkel találkozunk, tündérekkel, boszorkányokkal, állatokkal, varázstárgyakkal, akik mind mutatnak, adnak nekünk valamit, ami segít bennünket az út tovább folytatásához, miközben egy magasabb minőség eléréséhez igyekszünk. Ez a gyermekáldás folyamatában is így van, ha figyeljük magunkat, és engedjük, hogy a segítségek ránk találjanak.

A női méhben az érzelmek lenyomatot képeznek. Leendő szülőként engedjük el az érzelmi terheinket! A korábbi traumák feldolgozása szükség esetén segítő szakember felkeresése támogatja a gyermekvárás folyamatát. Az emberi kapcsolatainkban az őszinteség, a kölcsönös tisztelet és a megértés domináljon.

A női méh az intuíciók forrása, lakóhelye a mély, női bölcsességnek, a végtelen kreativitásnak és a belső erőnek. Ha kapcsolódunk méhünkhöz, figyelünk az általa küldött üzenetekre, akkor megérezzük, ahogy a szívünkben is, mit kell tennünk. Fontos gyűjteni méhünkben az erőt, hogy legyen ereje ellátni a feladatát, amire hivatott. A bennünk fejlődő magzat annyi, és olyan minőségű energiát kap, amit mi tudunk neki adni, tehát van beleszólásunk az őt ért éltető energia áramoltatásában. Széleskörű tevékenységek közül választhatunk, mely segít bennünket ezen az úton. pl. meditáció, ima, jóga, tánc, (nép)zene, művészeti alkotások, a földdel, a természettel való kapcsolódás, mély, bensőséges szexualitás. Ezek szeretete harmóniát, békét, örömöt közvetítenek és erősítik az önbizalmat. Adjunk teret és időt ezeknek a dolgoknak az életünkben főleg akkor, amikor a gyermeket az életbe hívjuk.

Fizikai szinten is támogassuk meg magunkat. Táplálékainkat lehetőleg vegyszermentes, tiszta forrásból szerezzük. Ügyeljünk arra, hogy megfelelő tisztaságú, szűrt vizet fogyasszunk, ami mentes mindenféle hormonális hulladéktól is. Mozogjunk sokat. Ez legyen aktív, felszabadító, de nem kényszeres testmozgás. Válasszuk a természetközelibb életmódot. A természet rendszeres látogatása segíti a belső folyamatok megértését, a változások elfogadását. A természet esztendőkörös változásrendje mindig újraismétlődik s magában hordozza a boldogság üzenetét.

Szűrjük meg a különböző médiacsatornákban látható, hallható, olvasható információkat, ami a várandóssággal, szüléssel kapcsolatosak. Érdemes beiktatni egy-egy „médiaböjtöt”, hogy nagyobb teret kapjon a hétköznapjainkban is a befelé figyelés.

A felkészülés során keressük a hiteles segítőket, akik valódi tudás birtokában vannak. Olvassunk utána mindennek, ami érdekel ebben a témában. Jómagam is sok, gyakorlati tanácsokat is közvetítő könyveket olvastam s igyekeztem a megérzéseimre hagyatkozni.

Az anya-apa-baba egy szent háromság, mely egy erős szeretetszövetségen alapul. Készüljünk fel a gyermekvárás és a szülés eseményeire! Nem győzöm hangsúlyozni a megelőzés fontosságát! Higgyük el, megéri minden szinten mozgósítani a bennünk élő isteni erőket, és csodákat fogunk tapasztalni.

Szeretettel: Lívia

(Kép forrása: Sántha Mónika rajza)